Galgaguta

Weboldal

Közel 800 lélekszámú község Nógrád megye déli részén, a Keleti- Cserhátban, a Galga- völgyben fekvő szlovák nemzetiségű község. A Balassagyarmat- Aszód vasútvonal mentén elhelyezkedő település vasúti csomópontként szolgál a környező települések számára. A község mind vasúton, mind közúton jól megközelíthető. Rendszeres autóbuszjáratok közlekednek a közeli városok, Vác, Balassagyarmat, Aszód és a fővárosba is. A terület löszön képződött barnaföldje jó művelési lehetőséget kínál. A határ növényzetét telepített akácosok, fenyőerdők a magasabb részeken tölgyesek, és a Galga patak mentén burjánzó vizenyős rétek alkotják. Galgaguta mezőgazdasági jellegű település, ipari tevékenységet csak néhány ember folytat. A község gyönyörű, híres népviselettel bizakodhat, amelyet már csak fellépések alkalmával öltenek magukra a fiatalok. Galgagután fellelhető még a népviseletes babakészítés, tányérfestés, hímzés, tojásfestés, szövés- fonás, melynek számos jeles művelője ma is él és kézséggel áll rendelkezésre a népi kultúra iránt érdeklődők számára.



Történelem

Már a rézkorban lakott e terület, erről ásatások és leletek tanúskodnak. Az első írásos emlék 1387-ből származik. Zsigmond- kori oklevéltár említi, hogy \\\"Gutha vámszedőhely\\\" Szanda várához tartó útvonalon. A településnek több birtokosa is volt. 1450-1472 között a váci püspökséghez tartozott 1472-ben a Szobi családé. Az egyházi anyakönyvek és a Canonica Visitációból megtudjuk, hogy régen rácok lakták az ősi települést, görög katolikus vallással. Ezen a helyen (az evangélikus temető dombján) ásatások során görög feliratú érmét is találtak a kutatók. A török támadás ellen a dombon álló templomot védőárokkal vették körül, mely még ma is látható. A település 1549-től adózott a töröknek, és a hódoltság ideje alatt a budai szandzsákhoz tartozott, 1562-re elnéptelenedett és még 1614-ben is pusztaként említik. A törökök látván, hogy ebből semmilyen hasznuk nem származik 1543 körül szláv ajkú lakosokat telepítettek a Galga Nógrádsáp felé eső részére és az Acsa felé eső részt Nagygutának, Nógrádkövesd felé eső részét kisgutának nevezték el. A korabeli iratok tanulsága szerint 1660.-ban Balassa Imre birtokolta a helység felét. A török idők után 1715.-ben 6 magyar és 7 szlovák, 1720.-ban 7 magyar és 21 szlovák háztartást írtak össze. A község evangélikus temploma 1777.-ben épült, Beniczky Sámuel udvari tanácsos és személynök anyagi támogatásával. 1791.-ben a torony közvetlen a templom mellé lett építve, június 6.-ára virradóra az egész torony alapjáig ledőlt, melyet 1793. július 18.ára építettek újjá emberfeletti erőfeszítések árán. 1849.-ben a község eredete óta talán a legszomorúbb év következett, az országban dühöngött a belháború, amely az általános európai politikai forrongás következménye volt. Ezenkívül hazánkban eddig ismeretlen betegség, a kolera ütötte fel a fejét, mely oly mértékben pusztított, hogy a község lakóinak tized részét egy év alatt elsodorta. Ezután következett a július 13.-án pénteken délelőtt 9 óra körül a falusi kovácsműhelyből szerencsétlenül kipattanó szikra miatti tűzvész, amely rövid idő alatt 35 házat, a paplakot, a templomot, a tornyot és az iskolát is elhamvasztotta. Ezután az istentiszteleteket a szabad ég alatt, pajtában a templom leégett falai, majd később az iskolában tartották. Az újjáépítés a 19. század végéig tartott. A faluban fennmaradt több népi lakóház a 19. - 20. század fordulóján. A templom napjainkig fennmaradt harangjait Thury János és fia, harangöntők készítették, melyeket 1899. november 1.-jén Dr. Baltik Frigyes püspök úr szentelt fel.